2019.08.23. Bence napja Kezdőlapnak ·  Kedvencekhez
Google
 
Főoldal
 
· Abigél Hotel & Restaurant
· Kübeck Klub & Café
· Közalapítvány
· Mozgáskorlátozottak
· Polgárőr Egyesület
· Kübekházi Vadásztársaság
· Szegedi Kistérség

 

 

 

 

 

 

 
· Kübekháza rajzolt
  és műholdas térképe

· Útvonaltervezés és térkép
· Autóbusz menetrend
· Vasúti menetrend
· Telefonkönyv
 
 
Időjárás
  Kübekháza térségében

 

Hírek itthonról
  és a világból
Vendégkönyv
Képeslap küldés
Web Chat Kübekháza
Kübekháza Klub
Adok-veszek
Szavazás
 
Milyen lesz Ön szerint a 2015-ös esztendő?
 Jobbra számítok.
 Rosszabb lesz.
 Nem érdekel.

Látogatóink száma
2008. január 01. óta:
 

Jelenleg online : 3


 

Múlt

 

 

Kübekháza a kezdet kezdetén

A fölszabadító háborúk után a dél-alföldön is óriási kincstári birtokok jöttek létre. Az 1800-as évek elején megkezdődött a kincstári területek betelepítése, 1843-tól pedig a kertésztelepek létrehozása.

A kincstár célja volt minél nagyobb területet kertészek kezébe adni. A kertésztelepek az osztrák dohánymonopóliumot szolgálták, ennek voltak biztos nyersanyagtermelő alapjai. A birodalmi érdek úgy kívánta, hogy a lehető legtöbb bevétel áramoljék a kincstárba. Ennek érdekében az Osztrák Dohányjövedék vásárolta föl a dohányt közvetlenül a kertészektől és a dohánykereskedőktől, jóval olcsóbban a világpiaci árnál.

A mérnökök fölmérést végeztek, milyen növények számára megfelelő a talaj. Ugyanakkor ismerték a dohányt, amely talajzsaroló növény, utána semmiféle föld fölötti növényi rész nem marad, amely a földet trágyázná. Ott termelhető előnyösen, ahol sok a műveletlen terület, ennek talaja gazdag és trágyázás nélkül is jó termést ad. Erre találták a legalkalmasabbnak a dél-alföldet. A vidék természeti adottsága kitűnő, a nagy folyók áradásai, a kis erek, holtágak fokozták a föld termékenységét.

A termelés megindításának föltétele a terület benépesítése volt. A telepítési gondolat elindítója Karl Friedrich Freiherr Kübeck von Kübau (1780-1855) volt. V. Ferdinánd 1840. november 25-én nevezte ki az udvari kamara elnöki székébe. A magyar kincstári birtokok hasznosítását gondolkodás nélkül alávetette az osztrák érdekeknek. Terveinek végrehajtásában készséges kiszolgálóra talált báró Ambrózy Lajos (1803-1890) temesi császári-királyi kamarai jószágigazgatóban, aki maga is a kincstári kertészetekben folyó dohánytermesztés híve volt. 1842 második felében mérték föl a lehetőségeket a temesi, a zombori jószágigazgatóság és a szőregi uradalom területén. 1843. február 5-én és március 30-án jelent meg a két udvari leirat, amelyet a kincstári kertészségek alaprendeletének tekintettek. Ebben Ambrózyt szinte telepítésbiztosi hatáskörrel ruházták föl. Szabadon alakíthatta ki a kertészségeket, csak tudomásulvétel és ellenőrzés végett kellett bejelentenie megalakulásukat és szerződési föltételeiket. Részben a szerződéskötésekkel egyszerre, részben valamivel utána, néha csak egy év elteltével erősítette meg a szerződést a "hites bizonyosság". A dokumentumot a törvényes tanúk - a szolgabíró és az esküdtek - mellett aláírta a kertész és felesége is. Ezt azután a Magyar Kamara ratifikálása követte. A dohánytermelés 1850. november 29-ig szabad volt, azaz nem volt engedélyhez kötve. A dohányjövedéket (monopóliumot) császári nyílt-parancs rendelte el.

Kübekháza területén már a község alapítása előtt foglalkoztak dohánytermeléssel: a falu területére eső Kisbébára Szeged vidéki magyar dohánytermelőket telepítettek. Ambrózy megállapította, hogy Szőreg határában a Babujka és a Feketerét dűlők a talaj minősége és a magasabb fekvése miatt dohánytermesztésre alkalmasak. Kiszámította, hogy a 3287 kataszteri hold földön 200 kertésztelep létesíthető.

A telep alapítását 1843 őszén határozta el. A szerződést 1843. október 19-én írták alá Szőregen. Ambrózy 1843. december 31-én azt jelentette Kübecknek: "a szőregi uradalomban letelepített 200 házból álló nagy telepen, melyet határtalan nagyrabecsülésem és alázatos tiszteletem kinyilvánításaként bátorkodtam Kübekházának elnevezni, és amely kétségkívül a legszebb lesz valamennyi telep közül, a 200 kertész közül mintegy hatvannak nem volt szüksége előlegre."

A mai Kübekháza területén a középkorban négy helység állott: Baromlak, Béb, Buzsák és Százegyház. Baromlak már a 13. században végképp elenyészett; Béb, a későbbi Kisbéb is eltűnt; Buzsák emlékét dűlő neve tartotta fönn.

Két nagy uradalom volt a későbbi Kübekháza mellett. Óbéba a körülötte levő községekkel (Oroszlámos, Valkány), amelyeket 1781. augusztus 1-jén vásárolt meg a kincstártól gróf Battyány József testvéreivel. A másik pedig a szőregi uradalom (Szőreg, Szentiván, Gyála, Újszeged, Rábé, Térvár), amelyet Szeged városa bérelt 1783. március 5-től. Kübekházát alapításakor Torontál vármegyébe kebelezték, ezen belül pedig a törökkanizsai járáshoz tartozott. A szabadságharc elvesztése után Torontál vármegyét megszüntették és Bács, Temes és Krassó vármegyékkel együtt Szerb Vajdaság és Temesi Bánság néven új tartománnyá alakították. Székhelye Temesvár lett.

A telepítés 1844 tavaszán ment végbe. A haszonbérleti szerződés 21 pontja kimondta a kertészek kötelezettségét: "Egy mindenkiért, mindenki egyért". Ez azt jelentette, a kincstár törekedett arra, hogy a kertészekből kis csoportok alakuljanak, amelyek kötelezik magukat, hogy a bérleti díj fizetéséért egyetemes felelősséget vállalnak. Ezzel elindítottak egy folyamatot, amely kizárta az egyéni felelősséget, és az adósságok fölhalmozódásához vezetett. A szerződést rövid záradékkal látták el, amelyben rögzítették a fölolvasást, a megmagyarázás, az elfogadás és megerősítés tényét. Mindezt aláírásukkal és pecsétjükkel igazolták. A kincstárnak a záradékra peres esetekben volt szüksége. A bíróság előtt ezzel igazolta, hogy a szerződés megfelelő kikötéseit a kertészek elfogadták. A szerződéskötések után jelölték ki a bel- és kültelkeket. A külteleknek három egyenlő részből kellett állnia, és minden kertésznek mind a három határrészben, nyomásban, akkora földterülettel bírnia, amekkora területen vállalták a dohány termesztését. Szántóföldi termelésükben határkényszer volt. Ez azt jelentette, hogy egy nyomásban csak egyféle növényt lehetett termelni. A három nyomásban, évente fölváltva termelték a dohányt, az őszi és a tavaszi kalászosokat. A kincstári mérnökök a kertészet közepén jelölték ki a házhelyet 1-1 holddal, ugyanennyit a templom, iskola, községháza, piactér, a dohányleadó hely számára.

A telkeket sorshúzással osztották ki. Egy-egy telek (numerus) 12 hold szántóföldet, 1,5 hold kaszálót, 1,5 hold legelőt, fél hold beltelket, fél hold pótkertet, azaz 16 katasztrális holdat foglalt magába. E területből 3 holdon feles-gazdálkodásban tartoztak dohányt termelni, a többi 13 hold után pedig holdanként 4 forint haszonbért fizettek. Ez a megállapodás 20 évre szólt.

A kincstár számára ez a telepítési forma volt a legolcsóbb. A kertészek nem kaptak fölépített házat (mint pl. a bánsági németek), hanem csak üres telket, melyen saját erőből, némi anyagi támogatással kellett kincstári telken fölépíteniük a házakat.

Jogállásukat tekintve a falvak nem örökös jobbágyfalvak voltak, hanem csak a szerződés idejére települtek. Kemény föltétel ez, mert ha a szerződés lejártakor a kincstár nem hajlandó újabb szerződést kötni, a nagy költséggel fölépített falut a szerződés értelmében a kertészeknek negyed év alatt a földdel egyenlővé kell tenniük. Az úrbéres községek jogállása velük ellentétben lényegesen kedvezőbb: az urbárium legfontosabb rendelkezése az volt, hogy a jobbágyot nem lehetett a neki átadott földterületről elűzni. Élete így nagyobb biztonságban volt. A kertészközségek lakóival csak bizonyos évekre szóló ideiglenes szerződést kötöttek. Emiatt állandóan félelemben, létbizonytalanságban éltek. A kertész általában évenként és holdanként 2-3 ezüstforintot fizetett, és a bérbe vett földből 4 holdon voltak kötelesek dohányt termeszteni.

A földesúri szolgáltatásokat valamennyi úrbéres helységben egy összegben váltották meg, így ezek taksás (consensusos) helyek voltak. Meghatározták, hogy a telkeket egy nyolcad sessiónál kisebbre nem lehet fölosztani. Ezzel útját állták a telekaprózódásnak. Ez viszont a gazdálkodási terület csökkenéséhez és feszültséghez vezetett, szaporodott a föld nélküli zsellérek száma. Így elsősorban a házatlan zsellérekből és szolgákból kerültek ki azok, akik útnak indultak megélhetést keresni Torontál megye még meg nem szállt területeire. A csoportoknak választott vezetőik voltak, akik keresték a munkát, megtudakolták, hol van a kincstári földeken munkalehetőség. Minden kertészközségnek az volt a célja, hogy jobb helyzetbe jussanak, vagyis úrbéres jobbágyok legyenek. Így végleg földhöz jutnának, és lehetőségük lenne az örökváltságra. Megszűnnék a termelési kényszer és a létbizonytalanság. Az úrbéres községek állatállományuk és földterületük, valamint a lakosság száma után adóztak. A kertészközségek csak a lakók száma után, ezért a megye mindenben segítette törekvéseiket, hiszen az úrbéres viszony számára kedvezőbb volt. Ugyanakkor közbiztonsági okok is indokolták ezt, hiszen a szerződés lejárta után ezeket az embereket szélnek eresztették.

Általában a kertészeknek volt segítőjük a dohánytermesztésben, a lakó, aki szintén zsellér volt. Vele és családjával a kertész egy évre kötött egyezséget, és számára lakást adott. Akkor volt ennek jelentősége, ha a kertész több numerust vett haszonbérbe, mert családjának munkaereje kevés volt.

A kincstár engedélyezte korlátozott számban mesteremberek megtelepedését is a birtokokon. Velük a kamarai uradalom külön szerződést kötött. Két hold föld használatát engedélyezték számukra.

A kertész életét megnehezítette, ha természeti csapások miatt terménye odaveszett. A bérleti díjat fizetnie kellett, ez alól kibújni nem lehetett. Így sokszor került kilátástalan helyzetbe. A kübekházi kertészek esetében is ez figyelhető meg. 1855. április 11-én a Tisza áradása következtében földjeiket elöntötte a víz, a vetés tönkrement. 1871-ben talajvíz fakadása tette tönkre a vetéseket, és két-három éven át pusztított. A mezőgazdasági károk mellett kolerajárvány tizedelte a lakosságot 1855-ben, 1866-ban és 1873-ban. Torontál vármegye kölcsön fölvételével, államsegéllyel és társadalmi gyűjtéssel próbált a tönk szélére jutott embereken segíteni.

A telepesek az 1848-i forradalomtól várták reményeik teljesülését, de az örökváltsági törvény a bérlőközösségekre nem vonatkozott. Változást csak az 1873. évi XXII. törvény hozott számukra, mely a telepítvényekről rendelkezett. Kübekháza esetében 1880-ban kötötték meg az örökmegváltási szerződést. Ennek értelmében minden telepes 36 és fél év alatt évi 96 forintért, megválthatta addig haszonbérben művelt földjét. A megváltást 1880. november 1-jén megkezdték, és 1916-ban be is fejeződött.

Csicsely Ildikó, Phd
 
Fölhasznált irodalom:

Borovszky Samu: Torontál vármegye. Bp., 1911.
Juhász Kálmán: A 100 éves Kübekháza. 1844-1944. Szeged, 1944.
Dáczer Károly: Kamarai dohánykertészségek telepítése a Dél-Alföldön 1843/1844. Szeged, 1998.
Csicsely Ildikó: Mezőkovácsháza története. 1998.
Gárgyánné Lampert Magdolna: Tiszasziget története. Tiszasziget, 2000. 105-131.
Péter László: Az ezeréves Szőreg. Szeged-Szőreg, 2001. 126-129.